A kilencvenes évtized nagy változást hozott a science-fiction filmek történetében. Míg néhány évvel korábban a negatív utópiák domináltak ebben a műfajban (mint például a Szárnyas fejvadász és a Brazil), mostanra a műfaj elsekélyesedett, a tökélyre fejlesztett speciális effektusok elterjedésével a kreativitás háttérbe szorult, és a filmek egyszerű jó kontra rossz, azaz emberiség kontra űrlények, meteorok harcává korcsosultak (üdítő kivétel a 12 Majom). A mérföldkőnek számító, 1979-ben bemutatott Alien által megteremtett sci-fi horror pedig gyenge epigonok martalékjává vált, a videotékák polcaira hetente érkezik egy-egy újabb "remekmű". Tartalom helyett csak felrobbanó házakat és kiszívott agyvelőt kapunk, a maró szatírát pedig a felületes paródiák váltották fel. A beharangozók és bejátszások alapján a Mátrixot is semmitmondó akciófilmnek gondolhatnánk, de szerencsére ezúttal a látszat csal.

A Wachowski testvérek valószínűleg megunták, hogy a legmerészebb sci-fik sem hoztak nagyobb újítást a mozikba egy-két űrjárműnél, fegyvernél, esetleg más galaxisból érkezett lénynél. Ők többre vágytak és az általunk ismert világot a feje tetejére állították. Filmjükben semmi sem az, aminek látszik, és csak néhányan ismerik az igazságot. A kritikus részéről sportszerűtlen lenne elárulni, hogy mi a filmbeli mátrix és miről szól a film, hiszen az első félóra, amelyet a néző csak később ért meg, különleges izgalmakat tartogat.

A film alapkérdése az, hogy jobb-e magunkat boldognak képzelve, de a minket körülvevő világról semmit sem tudva élni, vagy feltétlenül meg kell tudnunk az igazságot, még ha ez az életünkbe is kerül. "A tudatlanság hatalom", mondja az egyik szereplő (ezt a mondatot egyébként, csakúgy, mint a film néhány további motívumát is, Orwelltől kölcsönözték a készítők). Sokan egyetértenének az előző állítással, de főszereplőinknek nincs és nem is lehet választása, harcolniuk kell. A akciójelenetek pedig egész egyszerűen óriásiak, legyen szó tűzpárbajról, vagy közelharcról. Az alkotók a komoly témát olyan egyedi stílusban forgatott, szédítő összecsapások közé helyezték, amelyek valószínűleg egyedülállóak vizualitásukban, ugyanakkor a humort sem nélkülözik. Keanu Reeves pedig eddigi pályafutásának talán legnagyobb alakítását nyújtja (bár ezzel nem mondtam túl sokat), sőt, néha-néha már úgy tűnik, hogy megfelelő a szerepre.

A Mátrix valószínűleg azért az utóbbi néhány év legjobb "blockbuster"-e, mert mindenki azt találhatja benne, amit akar: az sci-fi rajongók érdekes jövőképet, az akció-orientáltak zseniálisan megkoreografált akciójeleneteket, a filozofálgatásra hajlamosak pedig egy-két elgondolkodtató dilemmát.